Megjelent a Beszédkutatás 2009-es kötete

Az alábbiakban a spontán beszéddel kapcsolatos tanulmányok rövid összefoglalása olvasható.
A kötet első két írása a beszédben megjelenő hangok egymásra hatásával kapcsolatos kutatást mutat be. A zöngésségi hasonulás sajátos eseteit vizsgálja Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka és Bóna Judit tanulmánya. Az olvasott és a spontán beszéd összevetésével a szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy olvasáskor a tagolás szándéka, a spontán beszédben a tervezési folyamatban keletkező bizonytalanságok idézik elő leggyakrabban a kötelező zöngésségi hasonulás elmaradását. A (nem hivatásos) beszélők olvasási normája közeledni látszik a lezser beszédhez. Beke András és Horváth Viktória a nazális mássalhangzóknak a környezetükben megjelenő magánhangzókra tett hatását vizsgálta, eredményeik szerint a nazális hatás elsősorban a szomszédos magánhangzó minőségétől függ.
Gósy Mária kutatásának kérdésfelvetése az volt: hogyan lehetséges a szavak azonosítása (és a mentális reprezentációjuknak való megfeleltetés) akkor, amikor a beszélők artikulációját és ennek következtében az elhangzó szó akusztikai szerkezetét végtelen változatosság jellemzi. 10 beszélő összesen 286 spontán beszédbeli akkor szavának akusztikai elemzése és az elvégzett észlelési teszt alapján az a következtetés fogalmazható meg, hogy a felismerés számára fontos szereppel bírnak az egyes invariáns jegyek, illetőleg a humán percepciós mechanizmus rugalmassága egyaránt.
Idősek magánhangzó-ejtését vizsgálta Bóna Judit – az eredmények a fiatal kontrollcsoportéval összehasonlítva elnagyoltabb artikulációt igazoltak. Ugyanakkor nagy egyéni eltérések tapasztalhatók, ami arra utal, hogy az életkori tényező különböző mértékben befolyásolja az egyes beszélők artikulációjának minőségét.
A szakaszvégi dallamemeléssel kapcsolatban sokszor halljuk, hogy ez a spontán beszéd gyakori jelensége, s hogy „nem szép”, „magyartalan”. Sokszor beszélői csoportokhoz is kötik a jelenség előfordulását – a nemek közül a nőkre tartják jellemzőnek. Markó Alexandra kötetbeli kutatása spontán és olvasott szöveg összevetésével azt az eredményt hozta, hogy a spontán beszéd valóban nagy arányban tartalmaz ilyen megvalósulásokat (mintegy 40%-ban), míg az olvasott szövegben ez az arány legfeljebb 5%. Ugyanakkor igazolódott, hogy a nők beszédére egyáltalán nem jellemzőbb a szakaszvégi dallamemelés, mint a férfiakéra – ezt a benyomást az kelti bennünk, hogy a nők hangterjedelme (fiziológiai okokból) tágabb, és a dallamemelés az ő esetükben gyakran nagyobb hangközzel valósul meg, ami feltűnőbb az észlelésünk számára.
Bata Sarolta társalgások elemzését végezte el, kimutatva, hogy a beszédpartnerek ismeretségi foka hatással van a szünetek-hallgatások, beszélőváltások alakulására. Az egymást korábban nem ismerő beszélők stratégiái közelítenek egymáshoz, a beszélgetésekben alkalmazkodás figyelhető meg, amely hatással van a temporális szerkezetre.
Gósy Mária, Gyarmathy Dorottya és Horváth Viktória tanulmánya a beszéd természetességének tényezőit járja körül. A szerzők azt vizsgálják, hogyan függ össze a spontaneitás és a természetesség, illetőleg egy spontán beszédkorpusznak milyen feltételeknek kell megfelelnie. Ugyancsak a korpuszépítéshez kapcsolódik, azon belül a lejegyzés problémáit veszi számba Neuberger Tilda írása.
A megakadásjelenségek kutatása a spontánbeszéd-vizsgálatok egyik legjelentősebb irányvonala. A kötetben két dolgozat foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, és egy megakadásgyűjtemény újabb része olvasható. Gyarmathy Dorottya ismétléseket és újraindításokat vizsgált, ezzel a módszerrel a beszélő önmonitorozó folyamatairól kaphatunk képet. Bakti Mária szinkrontolmácsok megakadásjelenségeit elemezte anyanyelvi spontán beszédük és a tolmácsolási helyzetben rögzített célnyelvi beszédprodukciójuk összevetésével. A szinkrontolmácsolt szövegekben kisebb volt a megakadásjelenségek előfordulási aránya, mivel ilyenkor a beszélő megadott program alapján fordít, más jellegű tervezési folyamatok zajlanak le, mint a saját gondolatok kifejtésekor. A „Nyelvbotlás”-korpusz részei 2004 óta jelennek meg a Beszédkutatásban, eddig mintegy 7000 osztályozott példa látott napvilágot azzal a céllal, hogy segítse a kérdéskörrel foglalkozó kutatók munkáját.
Hosszú távon diagnosztikai eredményekkel is kecsegtet Horváth Viktória és Imre Angéla kutatása, amelyben diszlexiás és nem diszlexiás gimnazisták spontán beszédét vizsgálták. A kötetben publikált adatok szerint a diszlexia hatással van a beszédtervezési folyamatokra, ezek a gyerekek kevésbé bonyolult közléseket hoznak létre. A kutatás gyakorlati következményei egyértelműek: az iskolában a diszlexiások mentesülnek az írásbeli számonkérés alól, szóban azonban nem tudják olyan jól kifejezni magukat, mint nem diszlexiás társaik, ezért kettős hátránnyal küzdenek.
A kötet tartalmaz további tanulmányokat a beszédalkalmazkodásról (Gráczi Tekla Etelka), valamint a gépi beszédhang-azonosításról (Beke András-Szaszák György), a vizuális és auditív inputon alapuló beszéd különbségéről (Váradi Viola), egy készülő formánsadatbázisról (Olaszy Gábor-Rácz Zsuzsanna Zsófia-Bartalis Mátyás). Az összesen közel 300 oldalas kiadvány sokszínű képet ad a beszéd tudományának jelenéről, és a kutatások eredményei sok tekintetben hasznosíthatók a gyakorlatban is.

A kötet megvásárolható az MTA Nyelvtudományi Intézetében (e-mail: horviki[kukac]nytud.hu). Ára 1000 Ft.